Sérültek találkoztak egészségesekkel

Az Alsterdorf Román- Német Egyesület a Sérült Személyek Világnapja alkalmából kedden délután nyílt napot szervezett az egyik úgynevezett védett lakrészben, amely Nagyváradon található.

Az Alsterdorf Román-Német Egyesület több mint 20 éve fejt ki Bihar megyében tevékenységet, jelenleg szociális szolgáltatásokat nyújt a lakhatással, a képzéssel, a foglalkoztatással és a szabadidő-szervezéssel kapcsolatos területeken 69 sérült személy számára. A keddi nyílt napot azzal a szándékkal szervezték, hogy ezzel is hozzájáruljanak egy befogadóbb társadalom létrejöttéhez, illetve lebontsák a fogyatékkal élő és az egészséges emberek közötti falakat. December 3-át 1992-ben nyilvánította az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a Sérült Személyek Világnapjává, azt követően, hogy ezt megelőzően egy évtizeden keresztül, 1983 és 1992 között kiemelten foglalkoztak a fogyatékkal élők problémáival azzal a céllal, hogy javítsanak a helyzetükön, valamint felkínálják számukra az esélyegyenlőség lehetőségét, az egészséges emberek figyelmét pedig felhívják arra, hogy a sérülteket is megilletik ugyanazok a jogok, mint őket.

Önállóságra nevelés

Dorin Chişe szakkoordinátor az Erdély Online-nak elmondta: a védett lakrész megnevezés arra utal, hogy az egyesület által támogatott sérült személyekre napközben ugyan felügyelnek valakik, viszont saját maguk főznek és mosnak, végzik a házi teendőket, mivel korábban az önkéntesek megtanították őket arra, hogy tudjanak gondoskodni magukról, úgy-ahogy boldogulni a világban. Az általuk támogatott 59 fogyatékkal élő közül 27-en laknak öt ilyen típusú lakrészben, negyed- vagy ötödmagukkal, a többiek pedig a három családi ház valamelyikében élnek Nagyváradon, illetve Székelyhídon. Ők valamennyien az állami szociális védelem előnyeit is élvezik, rajtuk kívül még tízen pedig bérleményekben laknak. Őket úgy segíti az egyesület, hogy ha a személyi költségvetésük deficites, akkor kifizeti például a lakbérüket, vagy élelmiszercsomagokat ad nekik. A fogyatékkal élők többsége amúgy hétköznapokon normálisan bejár dolgozni, és addig maradhat a védett lakrészben, amíg akar, akár nyugdíjazásáig, nincs tehát korhatárhoz kötve az ott-tartózkodás. Emellett kézműves-foglalkozásokat szerveznek a számukra, és minden szerda délután klubtevékenységre is várják őket.

A nyílt napon jelen voltak különböző állami intézmények képviselői, valamint olyan cégek munkatársai is, ahol a sérültek munkát kaptak.

erdon.ro