Temes

Kettős hídavatás Csernegyházán

Az elmúlt hét végén avatták fel Csernegyházán (Cerneteaz) a Berekszó patakon átívelő új betonhidat, amely a temesgyarmati községközpontba vezető 58-as községi úton található. A csernegyházi lakosok összefogásának köszönhető, hogy sikerült megmenteni a XVIII. században épült régi téglahidat is, amelyet felújítottak és gyaloghídként működik tovább.

Tovább >>

A Millenniumi templom elé került Temesvár legrégebbi szobra

A Millenniumi templom előtti téren felállították Temesvár legrégebbi köztéri szobrát, amely Nepomuki Szent Jánost, a bánsági római katolikusok védőszentjét ábrázolja. A már szinte teljesen megújult szobor restaurálását a helyszínen folytatja Nicolae Oprescu restaurátor-szakértő, aki idén május óta dolgozik a műemlék szobor felújításán.

Tovább >>

Bezárt postahivatalok, „leépített” postások

Előzetes bejelentés nélkül, október 1-jétől bezárták a 16-os számú, Gyüregi úti temesvári postahivatalt. Kedden reggel az alábbi felirat fogadta az embereket a bezárt postahivatal ajtajában: „A Postahivatalt 2013. október 1-jétől felszámolták. A kiértesített postai küldeményeket az 1-es számú Postahivatalban (Nagyposta) adják ki.” A postahivatal bezárásának oka feltehetőleg a Romtelecom társaságnak a helyiségekért fizetett túlságosan magas házbér volt. Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a 18 temesvári postahivatal közül csak 7 éli túl a nagy átszervezések időszakát.

Tovább >>

Vasárnap kezdődik a XXXVIII. Zenés Temesvár fesztivál

A Temesvári Román Opera XXXVIII. alkalommal rendezi meg a Zenés Temesvár elnevezésű nemzetközi fesztivált október 6–27. között.

Tovább >>

Újabb kis- és középvállalatok kaptak európai finanszírozást

A Nyugati Régiófejlesztési Ügynökség (ADR Vest) temesvári székházában újabb 26 kis- és középvállalat (kkv) kapott európai finanszírozást, összesen 4,6 millió euró értékben.

Tovább >>

3500 önkéntes takarított Temes megyében

A Let’s Do It, Romania! hulladékgyűjtési kampány keretében szeptember 28-án, szombaton több mint 3500 önkéntes gyűjtötte össze az előzöleg feltérképezett Temes megyei helyszíneken a neveletlen lakosság által szétszórt szemetet.

Tovább >>

Nagydíjat nyert Indonéziában a Merlin bábszínház társulata!

A dzsakartai (Indonézia) Bábos Világkarneválon a Legjobb Bábos Vígjáték díját a temesvári Merlin bábszínház társulata nyerte, a La la la Dracula című előadásával.

Tovább >>

Német állami kitüntetés Ciuhandunak

Magas német állami kitüntetésben részesül Gheorghe Ciuhandu, Temesvár volt polgármestere, akinek Joachim Gauck német szövetségi elnök az I. osztályú Érdemkeresztet (Verdienstkreuz 1. Klasse) adja át 2013. október 10-én, tiszti rangban.

Tovább >>

Piros-fehér csíkos zebrák

A gyakori gázolások miatt a városatyák jobban kiszíneznék a veszélyes gyalogátkelőhelyeket Temesváron. Traian Stoia alpolgármester a piros-fehér csíkos zebrákat részesíti előnyben, kolozsvári mintára, ahol már 2010. óta kétszínűre festik a gyalogátkelőket.

Tovább >>

Ünnepi előadással köszöntik a temesvári szépkorúakat

A temesvári öregotthonok műkedvelő csoportjai és meghívottjaik lépnek fel szeptember 30-án, délelőtt 11 órától az Adam Müller Guttenbrunn ház nagytermében megtartott ünnepi előadáson, amelyet az Idősek Világnapja (okóber 1.) tiszteletére szervez meg a polgármesteri hivatal szociális osztálya.

Tovább >>

Alulértékelt ingatlant vásárolnának a szociáldemokraták Temesváron

A Szociáldemokrata Párt (PSD) Temes megyei szervezete meg akarja vásárolni jelenlegi székházát a Polgármesteri Hivataltól.

Tovább >>

Polgármesteri gratuláció a kupagyőzelmekhez

Nicolae Robu polgármester közleményben gratulált a Poli és a Ripensia focicsapatoknak a Románia Kupa nyolcaddöntői keretében aratott győzelmekhez.

Tovább >>

Őszi lomtalanítás októberben

A városháza és a Retim Köztisztasági Vállalat évente kétszer szervezi meg a hagyományos lomtalanítási akcióját, amikor a temesváriak megszabadulhatnak felesleges használati tárgyaiktól és növényi hulladékaiktól.

Tovább >>

Nagy teljesítményű komputertomográf a Gyermekkórháznak

A temesvári önkormányzat keddi ülésén 1 millió lejt szavazott meg a város költségvetéséből a Gyermekkórház számára. Az összeget egy nagy teljesítményű, korszerű komputertomográf (CT) megvásárlására fordítja az intézmény, amelyre az egészségügyi minisztérium is kiutalt 500 000 eurót.

Tovább >>

Polgármesteri felmérés „szégyenszobor” ügyben

Nicolae Robu temesvári polgármester a saját facebook közösségi oldalán végez felmérést a magyarok által „szégyenszobornak” is nevezett osztrák katonai emlékmű köztéri felállítása kérdésében.

Tovább >>

Kézműves vásár a Falumúzeumban

Mint minden évben, a temesvári Falumúzeumban szeptember 21–22-én újból megszervezték a hagyományos kézműves termékek vásárát, amelyen az egész országból érkezett fazekasok, fafaragók, háziszőttes-, népviselet- és csipke-készítők, ikonfestők vettek részt.

Tovább >>

120 000 dollár értékű adomány a Gyermekkórháznak és az ASCAR-klinikának

A temesvári Gyermekkórház sebészeti osztályán bemutatták a sajtónak azokat az orvosi felszereléseket, amelyek lehetővé teszik égési sérüléseket szenvedett gyermekek színvonalas ellátását.

Tovább >>

Gőzmozdony-szöktetés a zsombolyai Vasúti Múzeumból

Egy államtitkári aláírásra hivatkozva, szeptember 23-án elvontatták Karánsebesre a zsombolyai Vasúti Múzeum leglátványosabb kiállítási tárgyát, egy 1943-ban gyártott gőzmozdonyt.

Tovább >>

Új Behela-hidat avattak a Vízműveknél

A temesvári polgármester jelenlétében avatták fel csütörtökön az új Behela-hidat a Vízművek közelében, amelynek alapkövét még Gheorghe Ciuhandu volt polgármester tette le a tavalyi választási kampány idején.

Tovább >>

A polgármester perrel fenyeget

A Nyugati Műszaki Kollégium elköltöztetése körüli botrány tovább duzzad: Nicolae Robu polgármester perrel fenyegette meg az iskola tanárait, kedden pedig kilátásba helyezte, hogy szeptember végétől nem kapják meg a fizetésüket.

Tovább >>

Strandok és úszó teraszok lesznek a Bega-csatornán

A Polgármesteri Hivatal képviselői átadták a Bega-part temesvári szakaszát a korszerűsítési munkálatokat kivitelező aradi Tehnodomus cégnek.

Tovább >>

Mikor kerekezhetünk át Szerbiába?

A temesvári Megyeházán indították útjára a Bega-csatorna partján, Temesvártól a szerb határig megépülő kerékpárútról szóló román–szerb közös pályázatot, amelyet a Bánát Vízügyi Igazgatóság, a Temes Megyei Tanács és Nagybecskerek (Zrenjanin, Szerbia) közösen valósít meg a következő 18 hónap során. 

Tovább >>

RETIM-kampány a szelektív hulladékgyűjtésért

A temesváriak ma a háztartási hulladékuk 10%-át szelektíven gyűjtik össze. A RETIM Köztisztasági Vállalat 2014-ben 20%-ra szeretné növelni ezt az arányt, 2016-ra pedig azt tervezi, hogy a temesvári háztartási hulladék 40%-át szelektíven gyűjtsék össze.

Tovább >>

Fűtéspróbákat végez a Colterm

A temesvári Colterm távhőszolgáltató értesíti a lakosságot, hogy szeptember 19-től kezdődően szakaszosan nyomás alá helyezik a városi hálózatot és fűtéspróbákat végeznek annak érdekében, hogy előkészítsék a rendszert a távfűtés beindítására.

Tovább >>

Leaszfaltozták az 1848 utcát

A temesvári polgármester és a két alpolgármester jelenlétében avatták fel kedden a frissen leaszfaltozott 1848 utcát. A mindössze 490 méter hosszú, a Musicescu és a Dimineţii utcákat összekötő külvárosi utca először kapott aszfaltburkolatot.

Tovább >>

Ugrás: