Temes

Ágyúgolyók, csontvázak, középkori falmaradványok és utcakövek kerültek felszínre

A történelmi belvárosban zajló rehabilitációs munkálatok során a Szent György téren és a Szabadság téren is számos régészeti lelet került napvilágra.

Tovább >>

Megnyerte a varjakkal vívott csatát a városháza

Dan Diaconu alpolgármester bejelentése szerint a városháza fényes győzelmet aratott az első számú közellenség, az egyik belvárosi parkot hatalmukba kerítő varjak ellen.

Tovább >>

Kiválósági díjak a 10-es tanulóknak

A tavalyi évhez hasonlóan a Temesvári Polgármesteri Hivatal  idén is díjazza a 2012/2013-as iskolaévben 10-es átlagot elért V.–VIII. osztályos tanulókat.

Tovább >>

Orgonakoncert a temesvári forradalom ifjú áldozatainak emlékére

A Nyugati Egyetem zeneművészeti karának orgonaszakos osztálya, dr. Felician Roşca professzor irányításával, december 17-én orgonakoncertet ad az 1989-es temesvári forradalom ifjú áldozatainak emlékére. Az immár hagyományos koncertre 19 órától a Nyugati Egyetem Aula Magna termében kerül sor, a belépés ingyenes.

Tovább >>

Pro Cultura díjak 2013

A Megyeháza Multifunkcionális termében december 9-én, adták át a 2013. évi Pro Cultura Timisiensis díjakat.

Tovább >>

Virtuális támadás áldozata lett a temesvári polgármester

Ismeretlen hackerek feltörték és használhatatlanná tették Nicolae Robu polgármester személyes honlapját (www.nicolaerobu.ro).

Tovább >>

Szerződést kötöttek a Temesvár–Lugos autópálya 2. szakaszának kivitelezőjével

A Nemzeti Autópálya és Országutak Társaság (CNADNR) szerdán megkötötte a szerződést a Temesvár–Lugos 2. autópálya szakasz kivitelezőjével.

Tovább >>

A színfalak mögött Molnos András Csabával

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház decemberben is szeretettel várja az érdeklődőket a színfalak mögé.

Tovább >>

Energetikai stratégiai terv Temes megyének

Az Energetikai Menedzsmentért Egyesület (AMET) csütörtökön bemutatta az ország egyik első Energetikai Stratégiai Tervét (Temes megyén kívül csak Fehér megyének van hasonló terve).

Tovább >>

Ideiglenes parkolóhelyek a Dóm téren

A nagy belvárosi felfordulás idejére ideiglenes parkolóhelyeket alakítanak ki Temesvár történelmi főterén, a Dóm téren. A Szent György téren és a Szabadság téren már javában zajlanak a rehabilitációs munkálatok, a Dóm tér és a Győzelem terének átalakítására csak egy későbbi időpontban kerül sor.

Tovább >>

Régészeti feltárások a Szent György téren

A történelmi Belváros rehabilitálását célzó munkálatok során falmaradványokra bukkantak a munkások a Szent György téren. Florin Draşovean régész szerint a jezsuiták egykori templomának maradványairól van szó, amely átlós irányban állt a Szent György téren.

Tovább >>

Lovas terápiás központ létesül Temesjenőn

A MOL Románia Gyermekgyógyító programja keretében a temesvári HorsEmotion Egyesület lovas terápiás pályázata is finanszírozást nyert.

Tovább >>

Leaszfaltozták a Mosnicai utat

A Városháza leaszfaltoztatta a Kardostelepet a Buziási úttal összekötő Mosnicai utat és az Albăstrelelor utcát. Az összesen 2,2 km hosszú új aszfaltburkolat 1,7 millió lejbe került.

Tovább >>

A budapesti Lakmusz Csoport vendégjátéka Temesváron

A Csiky Gergely Állami Magyar Színház a budapesti Lakmusz Csoport  White Coffee című előadására várja az érdeklődőket, december 4-én a színház Stúdió Termébe.

Tovább >>

Eredményesen zárult a jótékonysági filmvetítés

Jelentős mennyiségű adomány gyűlt össze november 28-án a Pelicula Culturală társaság által szervezett jótékonysági filmvetítésen.

Tovább >>

Meghívott előadásokkal és vendégszereplésekkel zárták a novembert

Folytatva az őszi fesztivál- és vendégszereplés dömpinget, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház november végén két előadásával is külföldön vendégszerepel.

Tovább >>

Ajándék Robu-Mikulástól: ingyenes közszállítás decemberben!

Nicolae Robu polgármester Mikulás-ajándékkal akarja meglepni a temesváriakat: javasolni fogja az önkormányzatnak, hogy decemberben teljesen ingyenes legyen a közszállítás a Bega-parti városban.

Tovább >>

Szimfonikus rockopera ősbemutató: Manole mester

A Capitol Teremben november 30-án szombaton 19 órától került sor a Manole mester szimfonikus rockopera ősbemutatójára, amelynek zenéjét Josef Kappl, a Phoenix együttes legendás basszusgitárosa szerezte.

Tovább >>

Alice Francis-koncert a nemzeti ünnepen

December 1-jén, Románia nemzeti ünnepén 10.30 órától katonai parádét tartanak a Megyeháza előtt, az 1989-es Forradalom útján.

Tovább >>

129 szociális lakás a Cukorgyár lakótelepen

A Polgármesteri Hivatal egy banktól megvásárolt egy régi, munkásszállásnak épített tömbházat a Cukorgyár lakótelepen (Polonă utca), amelyben 129 garzonlakás található.

Tovább >>

400 helyett 600 utcában takarítják a havat

A RETIM és a Városi Utak (SDM) cégekkel kötött szerződés szerint tavaly télen a város 423 utcájában takarították a havat. A hótól megtisztított utcák köre az idei télen 187 utcával bővül, így 610-re emelkedik a takarított utcák száma.

Tovább >>

A schönbrunni modellre szavaztak a temesváriak

A városháza internetes közvélemény-kutatást tartott a Központi Park (volt Scudier park) felújítása kérdésében.

Tovább >>

Bezárják a temesvári olasz konzulátust

Takarékossági okokból bezárják a temesvári olasz konzulátust. Az olasz hatóságok döntéséről Diego Brasioli, Olaszország bukaresti nagykövete tájékoztatta a Temes megyei elöljárókat.

Tovább >>

Politikai vita a XVIII. századi zsilip elköltöztetéséről

A City Business Centre irodaház komplexum építése közben felszínre kerültek a temesvári vár újabb maradványai. A várfalak mellett érdekes leletre bukkantak az archeológusok: megtalálták a várárkot vízzel ellátó csatornát és azt a zsilipet, amellyel a XVIII. században a várárok vízszintjét szabályozták.

Tovább >>

Románia–Moldovai Köztársaság regionális fejlesztési fórum Temesváron

A regionális fejlesztés volt a témája annak a Románia–Moldovai Köztársaság fórumnak, amelyre hétfőn került sor a temesvári City Business Center D épületében.

Tovább >>

Ugrás: