Modern óvoda Várad központjában

Január elejétől a Nagyvásártéri (December 1. tér) felújított, és kibővített óvodába költöztetik át a Louis Pasteur utcai, 47. számú óvodát.

A nagyváradi önkormányzat uniós forrásból újította fel a nagyvásártéri 9. számú óvodát. A projektzáró tegnapi konferencián Ovidiu Mureșan alpolgármester elmondta, hogy ez a beruházás két fontos problémára nyújt megoldást. Egyrészt, mivel a 9. számú óvodában az eddigi negyvenről százhúszra bővül a helyek száma, így minden szülő, aki bölcsődébe, vagy óvodába akarja beíratni gyermekét, nem fog a jövőben azzal szembesülni, hogy nem lesz már hely gyermeke számára. Muresan fogadkozott, hogy minden szülő a saját lakónegyedében találhat majd helyet gyermekének. Másrészt ez a beruházás egy pénzügyi terhet is levesz az önkormányzat válláról, ugyanis a felújított ingatlanba költöztetik át a Louis Pasteur utcában működő 47. számú óvodát is, és így nem kell többé kifizessenek havi kétezer eurót az ingatlan tulajdonosának. Muresan jelezte, hogy az önkormányzat törekvése az, hogy az általa működtetett tanintézmények a város saját tulajdonú ingatlanaiban kapjanak helyet, mert ezáltal csökkennek a fenntartási költségek. A sajtótájékoztatón elhangzott: ahhoz hogy a 47. számú óvodát a Nagyvásártérre lehessen költöztetni, először el kellett vinni ebből az ingatlanból a Down kóros gyerekek érdekképviseleti szervezetét. Ennek a civil szervezetnek másfél évvel ezelőtt sikerült másik székhelyet találni, így már semmi akadálya nem volt annak, hogy az említett óvoda helyet kapjon itt.

Modern ovi

Ezt követően Dumitru Sim a városháza Nemzetközi Finanszírozási Projektek Igazgatóságának irodavezetője ismertette a projekt legfontosabb adatait: az Operatív Szektoriális Program 2007-2013 keretében elnyert pályázat összértéke 3.080.397 lej volt, amiből vissza nem térítendő támogatás 2.413.963 lej; az önkormányzat saját hozzájárulása 79.124 lej volt. A projekt megvalósítása után 80 férőhellyel bővül az óvodai és bölcsődei helyek száma, vagyis jelenleg 120 hely van az oviban. A városháza nagytermében megrendezett tájékoztató után az illetékesek és a sajtó képviselői kiszálltak a helyszínre, hogy szemügyre vegyék a teljesen felújított, illetve manzárddal kibővített épületet. Az épületben a földszinten és minden emeleten lesznek óvodai és bölcsődei tagozatok, és természetesen minden emeleten van konyha és mosdó is, ugyanakkor minden szinten kialakítottak egy elkülönítő szobát a gyengélkedő gyerekek számára. Az óvodában minden berendezés, eszköz – a bútorzat, a konyhai eszközök, a mosdók berendezései stb. – újak, mindezt a projekt keretében szerezték be. Az épület udvarán játszóteret alakítottak ki, ahol hinták, libikókák, csúszdák kaptak helyet.

erdon.ro