Felavatták a „reménység hídját” Pécskán

Majdnem pontosan két hónapja, amikor megnéztük a pécskai Maros híd építkezését, a munkatelep vezetője, a Tehnodomus cég vezetője azt mondta: november közepére készen lesz. A megyei tanácselnök óvatosabban fogalmazott, és „év végére” ígérte a felavatást.

Ami ma, 2013. december 10-én délelőtt 11 órakor történt meg. S amikor ezt leírom, mi tagadás, arra is gondolok: valaki 10, vagy 50, 100 év múlva, az újságot fellapozva pontos információkat kap az eseményről.

Egy kis előtörténet, amelyet a megyei tanácselnök mondott el az avatón.

Jó 120 esztendeje az akkori pécskai polgármester, a község lakosaival egyetemben, hidat képzelt el a Maroson, elindították a kérelmezést, azt jóvá is hagyták, a leendő híd elemeit elkezdték gyártani, s hogy ne keveredjenek el más elemekkel, ráírták: Pécska. A sors azonban úgy rendelte, hogy a Maros hídját mégsem itt, hanem Radnán építették fel, de a hídelemeken, állítólag, ma is olvasható a Pécska felirat.

A történet mindenesetre rég esett meg, azóta több nemzedék álma volt egy folyón átívelő rendes híd. Pécskáról Németszentpéter felé (és fordítva) az átkelést hosszú ideig komppal oldották meg, amely azonban éjszaka, árvíz vagy jégzajlás idején nem működhetett, lassú és körülményes is volt, nem jelenthetett tehát igazi megoldást.

A híd szükségességét senki sem vonta kétségbe, napjainkig azonban reménytelennek bizonyult a megépítése. Amíg aztán, néhány évvel ezelőtt az Arad Megyei Tanács arra vállalkozott, hogy saját alapjaiból vág neki, és 2011 februárjában aláírták a kivitelezővel a szerződést. (A hídon egy pannón fényképek illusztrálják a pillanatot, amint az aláírásra a túlsó partra kompon indulnak el.)

A mai avatóünnepség a híd közepén egyházi szertartással kezdődött. Timotei aradi ortodox érsek beszédében azt emelte ki, hogy a híd nyelvtől, vallástól függetlenül embereket köt össze, akikre – és a híd építőire – áldást kért. A szertartás keretében a r. kat. Király Árpád marosi főesperes – magyar nyelven – ugyancsak a híd emberek és tájak közötti kapcsolatteremtő szerepét hangsúlyozva mondott egy Miatyánkot a közönség magyar tagjaival együtt.

Nicolae Ioţcu, azt Arad megyei Tanács elnöke röviden vázolta a hídépítés történetét, megjegyezve: ez már a negyedik, amelyet elnöksége alatt avatnak fel. Majd arról beszélt, hogy a (feljárókkal együtt) 616 méteres, autósoknak, gyalogosoknak, kerékpárosoknak szolgáló híd ennek az egész térségnek a fejlődését fogja szolgálni, összeköti a DKMT Eurorégió egyes térségeit, Arad és Temes megyét, valamint könnyebb, gyorsabb utat nyit Magyarország és Szerbia felé a vidék lakóinak.

Székesút polgármestere, Ilie Cheşa nagy beteljesedésnek nevezte a hidat, amely, a könnyebb megközelíthetőség révén minden bizonnyal hozzájárul majd Maros bal partjának, Németszentpéter, Székesút (eddig sok szempontból elszigeteltnek számító) környékének fejlődéséhez. Antal Péter pécskai polgármester „a nagy reménységek hídjának” nevezte egy újságcikk találó címe nyomán, és külön köszönetet mondott többek között Ioţcu megyei tanácselnöknek és Iustin Cionca egykori polgármesternek, akik kitartóan szorgalmazták és támogatták a híd megépítését.

Az avatásra szokatlanul nagy számban érkezetteket – köztük Cosmin Pribac prefektust, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnököt, aradi alpolgármestert, sok pécskai, németszentpéteri és környékbeli, a metsző szélben átfázott lakost – a híd lábánál felállított sátorban a házigazda pécskaiak és székesútiak forralt borral, pálinkával, csülkös babbal vendégelték meg.

*   *   *

A híd egyik „szépséghibája”, hogy pillanatnyilag nehezen megközelíthető a Maros mindkét oldaláról. A bal parton, Németszentpéter felé, még folyik az útépítés, néhány szakasz még befejezetlen, a hidat a 7-es (Nagylak felé vezető) főúttal összekötő, mintegy három kilométeres szakasz rendbetételéhez azonban hozzá se fogtak, sőt, a kivitelező felől sincs döntés. Nicolae Ioţcu megyei tanácselnök kérdésünkre elmondta: decemberben, vagy legkésőbb januárban lezárul az elektronikus közbeszerzési pályázat, február–márciusban megkezdődhet a pécskai oldalon az útépítés, ami legkésőbb jövő nyárára befejeződik, s akkor már zökkenőmentes lesz a szép új híd használata. 

Nyugati Jelen