Elektronikus adatbázis a hitelesített nemzetközi okmányok számára

A hitelesített nemzetközi okmányok létezésének vagy valódiságának gyorsabb, operatívabb ellenőrzését teszi lehetővé az az adatbázis, amelyet jelenleg 18 ország használ - és amelyhez egy év múlva Románia is csatlakozni fog.

A Hágai Egyezményt aláíró 105 ország évente közel egy millió olyan hitelesített nemzetközi okmányt bocsát ki, amelyet tulajdonosa egy másik tagországban kíván felhasználni. Az elmúlt öt év átlagát tekintve Romániában közel százhúszezer ilyen okiratot bocsátanak ki az állami intézmények. Ezek ellenőrzése azonban sokszor borzasztóan nehézkes, időigényes. Éppen ezért a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia és az Amerikai Egyesült Államok Közjegyzőinek Egyesülete két elektronikus informatikai rendszert is kidolgozott, egyiket vagy másikat pedig jelenleg 18 ország alkalmazza.

Az Európai Unió támogatásával 2014 novemberétől immár Románia is csatlakozik az egyik rendszerhez. Erre a célra az ország két millió lejes, vissza nem térítendő támogatást kapott az uniótól. Ebből az összegből kell megvásárolni a 42 megye prefektúrája számára szükséges számítástechnikai berendezéseket, számítógépeket, nyomtatókat, szervereket, stb... Szintén ebből az összegből kell fedezni 88 szakember kiképzését.

Az online közigazgatási szolgáltatás a várakozások szerint lecsökkenti a nemzetközileg hitelesített okmányok elismertetését, azonosítását, ellenőrzését. Az eddigi bonyolult, nehézkes bürokratikus eljárást egyszerűen kezelhető online-felület helyettesíti. A központosított információs rendszer és adatbázis internet segítségével bárki számára állandóan elérhető lesz, és a várakozások szerint lehetővé teszi a hamis okmányok kiszűrését is, számolt be Cristian Sasu alprefektus a szerda reggeli sajtótájékoztatón.

szatmar.ro