Arad Az üzlet román bajnoka

A kedves olvasó talán nem is nagyon érti a címet, a díj elnevezését pedig szó szerint fordítottuk románból: Az üzlet román bajnoka. A titulust Arad kapta nemrég, az eseményről az azon résztvevő és a díjat, oklevelet is elhozó Ovidiu Moşneag városi tanácsos számolt be a mai sajtótájékoztatóján.

A Román Bank Intézet által évente rendezett, Alexandru T. Bogdan akadémikus által elnökölt konferencián (az idei a negyedik volt) osztják ki a díjat, amely annak a hazai önkormányzatnak jár, amelyik a közigazgatást és az üzleti tevékenységet jól összeegyezteti. Arad város azzal érdemelte ki a „bajnok” címet, hogy kitűnően együttműködött az Európai Beruházási és Fejlesztési Bankkal, külföldi hitelt kapott – elsőnek a romániai városok közül – kormánygarancia nélkül, valamint 100 százalékos a sikere az európai pénzekre való pályázatokon, tehát minden projektjéhez sikerült támogatást szereznie.

A Versenyképesség európai napja keretében megtartott összejövetelen ugyanilyen díjat kapott Bukarest II. kerülete és Cernavoda városa is.

Ugyanezen a sajtótájékoztatón Glad Varga városi tanácsos beszámolt strasbourgi útjáról; Európa egyik fővárosában az aradi tanácsos a Zöldenergia bizottság ülésén vett részt, amelyen értékes európai tapasztalatokat mutattak be a zöldenergia felhasználásában (például egy húszszemélyes buszt, amely vezető nélkül működik a strasbourgi városi személyszállításban), valamint jelen volt a Városok a fiatalokért, városok Európáért projekt ülésén. A nyolc résztvevő város (köztük Arad) találkozóján Drezda (Németország) most jelentette be, hogy átvette azt az aradi kezdeményezést, hogy a polgármester meghív helybeli polgárokat (többnyire fiatalokat), hogy egy napig közelről tekinthessék meg a közigazgatásban folyó munkát. 

Nyugati Jelen