730 millió lejt hagyott jóvá a kormány Szatmárnémeti kerülőútjára

A Megyei Tanács szerint a következő lépés a közbeszerzési licit és a kisajátítási folyamat elindítása.

A december 4-i, szerdai kormányülésen a Victor Ponta miniszterelnök vezette kabinet jóváhagyta Szatmárnémeti kerülőútjának technikai-gazdasági mutatóit, 730,4 millió lejben meghatározva egyben a beruházás költségvetésének legfelsőbb határát. Ez közel kétszerese annak az összegnek, amelyet korábban már jóváhagyott a kormány! A szükséges összeget az Európai Unió 2007-2013-as periódusában Románia által fel nem használt összegek lehívásából fedezi az állam. A megyei tanács közleménye szerint mindez lehetővé teszi, hogy az Országos Útügyi Vállalat kiírja a kivitelezés közbeszerzési licitjét és ezzel párhuzamosan elkezdődhessen a kisajátítási folyamat.

A fejlemények láttán felmerül a kérdés, tényleg vége annak a periódusnak, amikor a kerülőút időnként fel-felbukkanó délibáb volt a szatmáriak számára? A projekt megvalósíthatósági tanulmányát ugyanis már 2006-ban elkészítették. Akkor 19,29 kilométer hosszúságú útvonallal számoltak, amely a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér környékén ágazna el a DN19-es országútról, nyugati irányban kerülné meg a várost, áthaladna a Szamoson majd Batiz környékén csatlakozna ismét a DN19-es országúthoz.

A magas kivitelezési költségek miatt aztán hosszú évekig nem történt semmi. A tervről a port 2012 elején fújta le Ilyés Gyula akkori polgármester, aki Ovidiu Silaghi akkori közlekedésügyi miniszter segítségét kérte az ügyben. Ugyanazon év novemberében az első Ponta-kabinet kormányhatározatban fogadta el a technikai-gazdasági mutatókat, 379,8 millió lejben határozva meg a projekt értékét.

A mostani növekedést indokolják a hét évvel ezelőtti tanulmányban elvégzett módosítások, a kisajátítás megváltozott költségei. Ugyanabban a hónapban Völner Pállal, a magyar kormány infrastruktúráért felelős államtitkárával találkozott Szatmárnémetiben Silaghi, a két fél között pedig elvi megállapodás született a Nyíregyháza - Szatmárnémeti - Nagybánya gyorsforgalmi út fontosságáról, melynek alkotórészét képezné a kerülőút is.

Az idei esztendő első napjaiban szintén sajtóközlemény formájában tájékoztatta a sajtót és a közvéleményt a Szatmár Megyei Tanács, hogy az Országos Útügyi Vállalat január 8-án írja ki a kérőlóútról és a Szamos-hídról szóló licitet. A jelek szerint az évet egy újabb hasonló ígérettel zárjuk...

szatmar.ro